Beszélgetés Szőcs Előd jégkorongozóból lett szakáccsal

A paraszti konyha áll hozzá a legközelebb

 

Szőcs Előd hosszú évekig profi jégkorongozó volt, de azalatt is hobbiszinten főzött. Mindig érdekelte a gasztronómia, így amikor sportolói pályafutása befejeződött, szakácsként kezdett dolgozni. Tíz évig Erdély rangos éttermeiben főzött, majd Csíkcsomortánba vonult vissza, ahol nem szakadt el a gasztronómiától annak ellenére sem, hogy az elmúlt három évet gyermekneveléssel töltötte. A főzés iránti szeretetéről beszélgettünk.

-          Honnan jött neked a gasztronómia iránti érdeklődés, szeretet?

-          Valószínűleg édesanyámtól, ő egy igazi háziasszony volt. Sajnos 2007-ben meghalt, de amíg élet, nálunk a vasárnapi ebéd szent volt családi körben. Az otthonfőzés kultúráját ő magas szinten művelte. Hétvégén mindig volt leves, második, desszert, hétföznap is főzött mindig levest és főételt a munka mellett. Megteremtette úgymond a fehér abrosz örömeit. Én segítkeztem neki a konyhában ezt-azt, figyelgettem, hogy mit csinál, lassan kezdtem ellesni tőle dolgokat. Tízévesen már többféle tojásrántottát, melegszendvicseket készítettem, majd kamaszkorban pizzákat sütöttem, később pedig, amikor már az erdőre kezdtünk járni kikapcsolódni, akkor én sütöttem a grillen a húsokat, főztem a pörköltet. Később realizáltam, hogy édesanyám a főzéssel tartotta össze a családot, minden nap munka után a család együtt volt, az asztal körül. Én ugyanezt vettem észre a baráti körben is, hogy a főzés által összetartom a társaságot.

-          Hosszú évekig profi szinten jégkorongoztál. Mennyire kellett odafigyelj az egészséges táplálkozásra?

-          A sportolói karrierem során ez nem volt téma, hiszen én az 1990-es, 2000-es években hokiztam, akkoriban még nagyon jó alapanyagokból táplálkoztunk, nem volt kérdés, hogy télen eszünk-e paradicsomot vagy egzotikus gyümölcsöt. Ami itt volt a piacon, az jó minőségű és helyi volt. Ez a szemlélet később változott meg elég drasztikusan. A táplálkozásom pedig akkor kezdett megváltozni, amikor harmincon túl, már szakácsként a nehéz munkakörülmények, túlzott tempó miatt egészségügyi problémáim lettek. Ekkor kezdtem el odafigyelni arra, hogy mit eszek.

-          Mikor döntöttél úgy, hogy szakács leszel?

-          Én a jégkorongban láttam mindent, nem is tudtam elképzelni, hogy azonkívül létezik élet. Édesapám mindig mondta, hogy tanuljak, mert a jégkorongból nem lehet megélni hosszú távon, bármikor lehet egy sérülésem, és a karrierem kettétörhet, de én ezt nem vettem komolyan. 2000-ben, amikor készültünk egy világbajnokságra, eltörött a csuklóm, nem tudtam részt venni, és ki kellett hagyjak egy teljes szezont. Ekkor jöttem rá, hogy édesapámnak igaza van. Beiratkoztam egyetemre, elvégeztem egy szakácsiskolát, és tudat alatt készültem arra, hogy ha abbahagyom a hokizást, legyen valami alternatíva. Akkor még edzőként képzeltem el a folytatást, és azt hittem, hogy később fogom befejezni a jégkorongozást. Sajnos gerincproblémáim miatt 2009-ben abba kellett hagyjam, és egyértelmű volt, hogy a szakácskodást választom, hiszen a hobbim a főzés volt, a magyarországi körútakról mindig szakácskönyvekkel érkeztem haza. Annak ellenére, hogy a zsebemben volt egy egyetemi diploma, úgy döntöttem, hogy azzal szeretnék foglalkozni, amit szeretek.

-          Több étteremben is dolgoztál. Kik azok, akik leginkább segítettek, hogy elmélyülj a gasztronómiában?

-          Elsősorban édesanyámat említeném, mert ő szerettette meg velem a főzést. Péter Júlia, aki a kolozsvári Via étterem tulajdonosa volt az, aki megteremtette azt a környezetet, ahol az alapjait el tudtam sajátítani ennek a szakmának. Volt ott egy neves magyarországi séf, Nádai Egon, aki egy művész a gasztronómiában, ő megtanított, hogy mi az, amit nem szabad csinálni egy konyhán, és mi az, amire oda kell figyelni, tehát, ő a jó alapokat fektette le, amiből aztán lehetett építkezni. Később ismertem meg Segal Viktort, ő is egy ismert magyarországi szakács, aki az új trendekbe avatott be.

-          Mire kell odafigyelni egy konyhában, legyen ez akár éttermi, akár otthoni?

-          A minőségi alapanyagok a legfontosabbak. Ez egészségügyi szempontból is lényeges. Sajnos a világ elment egy másik irányba, de nagyon fontos, hogy az étteremtulajdonos és szakács felvállalja, és minőségi alapanyagokból dolgozzon. Emellett egy konyhán a technológiai tudás is számít, de az köztudott, hogy jóból rosszat lehet készíteni, de rosszból jót, sosem. Ezért én a jó minőségű, ha lehetséges, helyi és szezonalitásnak megfelelő alapanyagok használatában hiszek.

-          Milyen ételeket szeretsz, mit főzöl szívesen akár otthon is?

-          Én a paraszti, népi konyhának vagyok a híve. Ez azért volt különleges, mert logikus volt, következetes és egyszerű. Azért tudtak egyszerű ételeket készíteni, mert minden ott volt a háznál, nem kellett bevásárlóközpontokba menni beszerezni azokat. Kimentek a kertbe, kihúzták, leszakították, megfejték, levágták, a füstölőről kivették vagy hasonló dolgok történtek, és ez nagyon jó minőségű volt, hiszen ők nevelték, ápolták, dédelgették az állatokat, fákat, növényeket, és ez megérződött az ételen is. Élő tűzzel főztek, parázson, ez sajnos már eltűnőben van, fatüzelésű kályhán nagyon kevesen főznek, és háztáji állattartás, gyümölcs- és zöldségtermesztés terén sem állunk jól, ez kezdett iparosodni, koncentrálódni egy-egy kézbe, ami hosszú távon nem vezet jóra. Fontos lenne, hogy önellátók legyünk, ha családként nem is, de közösségenként, régiónként mindenképpen jó volna. Tehát, az egyszerű ételek a kedvenceim. Amit talán a legjobban szeretek az a lerben sült krumpli, aminek most van a szezonja, savanyú káposztacikával, hagymával, vajjal, túróval. Imádom, valószínűleg azért is, mert érzelmi szálak fűznek hozzá, nagyon gyakran ettük a hosszú téli estéken otthon, a kis konyhánkban.

-          Most mivel foglalkozol?

-          Három évet voltam gyereknevelési szabadságon, az most jár le, ezalatt újragondoltam az életemet, mert az elmúlt tíz év elég sokat kivett belőlem. Tudni kell, hogy ez a szakma nagyon nehéz, és korán kell elkezdeni, mint a sportot is, a jó szakácsok már tizenévesen nekifognak strázsálni valahol, én harmincévesen kezdtem, és ezért gyorstalpalókon kellett részt vegyek. Ezt az egészségem is megsínylette. A legtöbb profi szakács negyvenéves kora után már kissé visszavonul, nem dolgozik egész nap ebben az őrült tempóban, hanem a tudását igyekszik valamilyen módon kamatoztatni, és én is ebbe az irányba kacsintgatok. Már nem szeretnék visszamenni a konyhába, és úgy dolgozni, ahogyan azelőtt. A helyi kis vágóponton, a Csíkcsomortáni Szövetkezetnél is besegítek, a helyi tenyésztőktől vásárolunk fel sertéseket, marhákat, bárányokat, ezeket levágjuk, bontjuk, feldolgozzuk, értékesítjük, ezzel is elég sok munka van. Az oktatás is szóbajött, indul itt Hargita megyében egy oktatási központ, oda is hívtak, tehát, van, amit csináljak. Jövőben lesz a váltás, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

 Az interjú 2021 decemberben készült és az Erdélyi Konyha magazinban jelent meg. Fotó: Szigeti Vajk