Beszélgetés Bakó Szabolcs cukrásszal

 

Az a jó, ha bele tudjuk tenni a szeretetünket a süteménybe

 

Bakó Szabolcs csíkszeredai cukrász beleszületett a sütemények világába, hiszen szülei is ezzel foglalkoztak. Vallja, hogy a cukrászat az a hivatás, amelyben mindig fejlődni, tanulni kell, nagyon fontos a kreatívitás és az elhivatottság. Szeretne egyedi finomságokat készíteni, ötvözve a hagyományost az új trendekkel.

-          Honnan jött a késztetés, hogy cukrász legyél?

-          Beleszülettem ebbe a világba, hiszen 1993-ban nyitották meg a szüleim a cukrászdát, és akkor én négyéves voltam. A gyerekkorom arról szólt, hogy ott jöttem-mentem, a nyári vakációkban dolgoztam is, de akkor még csak játékként fogtam fel. Aztán arra lettem figyelmes, hogy fokozatosan az életem részévé vált a cukrászat, és egyre jobban elmélyültem benne. Apukám a mestercukrász, neki köszönhetem, hogy ezt az utat választottam, mert az embernek, amikor példát mutatnak, akkor mégiscsak könnyebb.

-          Hol tanultad meg a cukrászat fortélyait?

-          Sok mindent lestem el apukámtól, emellett magamtól is sokat tanultam, hiszen a mai világban az interneten mindent meg lehet tanulni, képeket, videókat, recepteket találunk bőven. Ez egy ideig elég ahhoz, hogy az ember fejlessze magát, azután azonban tanfolyamokra, iskolákba kell menni ahhoz, hogy szintet tudjon lépni. Nagyon sokat jártam Székelyudvarhelyre, ott magyarországi cukrászok tanítottak, nekik is sokat köszönhetek. Ez a szakma olyan, hogy minden nap újabbnál újabb trendek jönnek, ezeket muszáj követni. Egy kisvárosban nagyon nehéz fejlődni, mert itt még mindig van egy hagyományosabb rész, amit nem akarnak az emberek elengedni. Valahogy úgy kell csinálni, hogy az is megmaradjon, az új is belekerüljön, és szép lasssan, fokozatosan belevinni őket a cukrászat új világába.

-          Most már te is tartassz képzéseket...

-          Soha nem gondoltam volna, hogy eljutok arra a szintre, hogy én is fogok tanítani. Nagyon nehezen vállaltam be, évekig hívtak, de nem voltam biztos benne, aztán belevágtam, és most már havonta kétszer tartok gyerektanfolyamokat.

-          Mi a tapasztalatod, a gyerekekben van érdeklődés a szakma iránt?

-          A végén mindenki cukrász akar lenni, annyira szeretik, de 6-10 évesen ez még nem jelent semmit, később jöhet egy kudarc is, elkerülhetnek egy olyan helyre, ahol nem tudnak úgy fejlődni, vagy az esetleges szidás miatt lelki trauma éri őket, és abbahagyják. Az is fontos, hogy az ember ki mellett tanul, mennyire hagyják, hogy felszabaduljon, kreatív legyen, mert ha folyamatosan elnyomják, sablonos munkát végez, akkor egy idő után monoton lesz, és belefásul. Az a jó, ha az ember ki tudja élni a vágyait, bele tudja tenni a szeretetét.

-          Mit szeretsz leginkább készíteni, mi jelent neked leginkább kihívást?

-          Nekem az áttörés a cukrászatban a tortáknál történt. Az első formatortám egy sakktorta volt, akkor a vendég kihívatott és megköszönte, megdicsérte, hogy milyen szép. Akkor döntöttem úgy, hogy ezen az úton szeretnék haladni, a torták, a marcipánfigurák, a dekorálás terén fejleszteném magam.

-          Mitől lesz egy torta szép és ugyanakkor finom is?

-          Most már fontos, hogy jól is nézzen ki egy torta. Valamikor csak a belső számított, a külső annyira nem volt lényeges. Napjainkban az internetes világ hatására más lett az elvárás. Nekem viszonylag könnyű dolgom van, mert 11 éve visszajáró rendelőim vannak, tudom mindenkinek, hogy mi az igénye, mi az, amit nem szeret. Tudják, hogy csak akkor tudok tortát vállalni, ha időben szólnak, mindig arra törekszem, hogy olyan kerüljön ki a kezemből, ami nekem is tetszik. Ha nem tetszik, akkor inkább újrakezdem, újraépítem, de fontos, hogy minden elem passzoljon, jól mutasson rajta. Teljesen más ma a cukrászat, mint volt akár 10-15 évvel ezelőtt.

-          Miben más?

-          Nagyon fontos, hogy ne legyenek a sütemények tömények, édesek, jól mutassanak, dekoratívak legyenek. Most már van élő virág, ehető virág, cukorvirág. Rengeteg mindent be lehet szerezni. Annak idején például a gyümölcsöket Bukarestből vagy Marosvásárhelyről hoztuk, mert nem lehetett kapni Csíkszeredában. Most már minden van, a határ a csillagos ég, amit csak akar az ember, rárakhatja a tortára.

-          Van-e valamilyen irányvonal, amit követni szeretné, olyan íz- és formavilág, amit te képviselsz?

-          Olyat szeretnék csinálni, amit még senki a városban, hogy valamilyen szinten egyedi legyek. Nekem nagyon szívügyeim a rendezvények, a candy bárok, a torták. Ezen a téren szeretnék sokat fejlődni, ha más nem is, én látom a saját hibáimat, és tökéletesíteni szeretném a munkáimat.

-          Miből áll egy candy bár, mire van igény?

-          Az első candy bárt 8-9 éve készítettem, nálunk nem volt ez divat, még most is nagyon sokan idegenkednek, nehéz volt belevinni az itteni rendezvények világába. Az elmúlt 3-4 évben lett alapvető része az esküvőknek. Nálunk hatféle pohárdesszert van, emellett hagyományos sütemények, citromszelet, zserbó, Sári-, Kati-szelet, gyümölcskosarak, muffinok, macaronok. Az határozza meg, hogy az ifjú pár mennyi pénzt áldoz erre a célra.

-          Mit ajánlassz azoknak, akik szeretnének cukrászok lenni?

-          Minden szakmát a legalján kell kezdeni, a cukrászatban a legelső a mosogatás, az asztaltörlés, én is így indultam. Mindenkinek azt mondom, minél jobban megmássza azokat a lépcsőfokokat, amiket kell, annál jobb szakember lesz. Nem kell olyanra gondolni, hogy szégyen mosogatni, felmosni, ez is a szakma része. A cukrászatban nincs hétvége, aki szabad szombatot, vasárnapot szeretne, az ne válassza ezt a hivatást. A hétfő, kedd lazább, de utána nagyon oda kell tenni magad. Nagyon kemény fizikai, szellemi munka, mindig toppon kell lenni. Amikor az ember elfárad, akkor is muszáj feltöltse magát, itt mindig gondolkodni, teljesíteni kell.

Az interjú 2021 augusztusban készült és az Erdélyi Konyha magazinban jelent meg.